A Speedmaster és a Hold

A NASA névtelenül vásárolt órákat egy houstoni üzletből, és hetvenegy fokon, negyven g-vel és tiszta oxigénben kínozta őket. Csak egy maradt életben — és az már nyolcéves volt.

A Speedmastert autóversenyzésre tervezték, nem az űrbe. Amikor az Omega 1957-ben bemutatta a CK2915-öt, az újítás a tachiméterskála áthelyezése volt a számlapról a lünettára, ami kitisztította a számlapot, és egy pillantással leolvashatóvá tette a skálát. Autóversenyzőknek szánt kronográf volt, és első hét évében csak az.

1964-ben a NASA-nak karórára volt szüksége az űrhajósai számára, és nem akarta, hogy eladjanak neki egyet. Egy James Ragan nevű mérnök megírta a specifikációt, az ügynökség pedig névtelenül vásárolt jelölteket egy houstoni ékszerüzletből, hogy egyetlen gyártó se készíthessen különleges példányt. Több ház is képviseltette magát. Az órákat ezután olyan tesztsorozatnak vetették alá, amelyet a tönkretételükre terveztek.

Negyvennyolc óra hetvenegy Celsius-fokon, majd négy óra kilencvenháromon. Hűtés mínusz tizennyolc fokra. Kilencvenöt százalékos páratartalom. Tiszta oxigén légkör. Hat darab negyven g-s ütés hat irányból. Rezgés, gyorsulás tizenhat g-ig, dekompresszió szinte vákuumig, majd visszanyomás. A versenytársak megálltak, bepárásodtak, vagy üvegük eldeformálódott és levált. Az Omega járt, mégpedig a specifikáción belül.

1965. március elsején minősítették minden emberes űrküldetésre, és ugyanabban a hónapban viselték a Gemini 3-on. Azóta minden emberes amerikai űrrepülésen ott volt egy.

1969. július huszadikán Neil Armstrong a holdkompban hagyta a sajátját: a jármű elektronikus időzítője meghibásodott, és az óra volt a tartalék. Buzz Aldrin viselte a sajátját a felszínen, így lett egy sebringi körök mérésére tervezett kronográf az első óra, amelyet a Holdon viseltek. Aldrinét később elveszítették, amikor a Smithsonianbe szállították, és soha nem került elő.

A leghasznosabb órája a következő áprilisban jött el. A súlyosan megsérült Apollo 13-on, energiatakarékosságból lekapcsolt navigációs számítógéppel a személyzetnek pályakorrekciót kellett végrehajtania úgy, hogy kézzel tartotta a jármű helyzetét, és pontosan tizennégy másodpercig működtette a hajtóművet. Jack Swigert a Speedmasterével mérte az időt. A NASA még abban az évben Silver Snoopy díjat adományozott az Omegának, ezt a kitüntetést maguk az űrhajósok ítélik oda.

Az óra, amely mindezt véghezvitte, meglepően keveset változott. A 321-es kalibert 1968-ban a 861-es, majd az 1861-es váltotta, és az Omega csak 2021-ben szerelte be a koaxiális 3861-est Master Chronometer tanúsítvánnyal. Az alapmodell üvege ma is hesalit, és nem nosztalgiából: az akril hálósan reped, nem szilánkosan törik, a NASA pedig nem akart szabadon repkedő zafírszilánkokat egy kapszulában.

Ez szokatlan helyzetbe hozza a Speedmastert a híres órák között. Szinte minden más legendát utólag a marketing teremtett meg. Ezt egy houstoni mérnök teremtette meg, aki tudni akarta, mely órák mennek tönkre, és egy tizennégy másodperces hajtóműgyújtás kétszázezer mérföldre az otthontól.